
A közlekedés jövője Genfben
Miként néz majd ki a közlekedés jövője? A MicroSnap nevű koncepció járműve reggel és este személyszállító, napközben teherautó

Miként néz majd ki a közlekedés jövője? A MicroSnap nevű koncepció járműve reggel és este személyszállító, napközben teherautó

A tavalyi év hasonló időszakához képest mintegy kétszeresére nőtt a Budapest-Miskolc útvonalon telekocsi szolgáltatást igénybe vevő utasok száma februárban.

A járművekre vonatkozó engedélyt nem vonták vissza, az utasforgalmi próbaüzem lett átmenetileg felfüggesztve a fellépő hiányosság megoldásáig és a hatóság részére történő bemutatásáig.

Öt autóbusz műszaki állapota nem felelt meg a követelményeknek, öt esetben a közúti közlekedési szolgáltatás, tizenegy esetben a gépjárművezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó rendelkezéseit sértették meg.

Megállapodott dolgozóival a Suzuki. 2018 és 2019-ben együttesen 30,5% bérfejlesztést hajtanak végre.

Ismét megrendezik az Európai Mobilitási Hetet, hogy népszerűsítsék a kerékpáros, környezetbarát és fenntartható városi közlekedést.

Lezárásokra kell számítani vasárnap a Wizz Air félmaraton futóverseny miatt Budapesten, változik egyes BKK-járatok menetrendje is.

Szombaton és vasárnap lemossák az Erzsébet hidat, így forgalomkorlátozásra kell számítani. A munka során sávlezárás lesz.

Már 17-én életbe lépnek az augusztus 20-i ünnepségek miatti változások a közösségi közlekedés menetrendjében Budapesten.

Irodaház-építés miatt nem áll meg a 2-es metró a Kossuth téren, M2A jelzéssel állomáspótló buszok szálíltják az utasokat a Deák Ferenc és a Kossuth Lajos terek között.

Budapesten már létezett, a vidéki városok közül azonban Miskolc volt az első, ahol 1897. július 10-én megindult a villamosközlekedés

A csökkentés hatására az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.