
A Volánbusz fejleszt Győr-Moson-Sopron megyében
Öt Volvo 8900 típusú autóbusz állt forgalomba Győr-Moson-Sopron megyében, és további öt Mercedes-Benz Intouro M típusú jármű is érkezik.

Öt Volvo 8900 típusú autóbusz állt forgalomba Győr-Moson-Sopron megyében, és további öt Mercedes-Benz Intouro M típusú jármű is érkezik.

A Buda környéki régió lakosságszámának növekedése kihívás a közlekedés számára is; a kormány egyebek mellett 40 kényelmes és környezetbarát busz forgalomba helyezésével segít megoldást találni a problémákra.

Idézik a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait, amely szerint 2021 végére 15 év fölé nőtt a forgalomban lévő személygépkocsik átlagos kora Magyarországon.

Gyönyörűséges mesevilágba csöppent, aki felszállt Miskolcon a tízéves ötödik alkalommal győzötes, Európa legszebb adventi villamosára.

Nyugat-Szerbia nagy részén hosszabb áramkimaradások voltak vasárnap, néhány településen estére sem állt helyre az áramszolgáltatás.

Vasárnap esti közleményükben azt írták: a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között 5-10 perccel hosszabb menetidőre kell számítani.

A ma kezdődő munkák – írták – jelentős felbontásokkal járnak, emiatt a pesti alsó rakpart Jane Haining rakparti szakaszán a forgalom nem tartható fenn mindkét irányban.

Több helyszínen is forgalmi változások várhatók már péntektől Budapesten az ünnepi megemlékezések és rendezvények miatt.

Újra jár a 2-es metró a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között, ahol korábban gázolás miatt nem közlekedtek szerelvények. A Budapesti Közlekedési Központ
Futóverseny miatt vasárnap estig lezárják a fővárosi Pázmány Péter sétányt, emellett a hétvégére időszakosan és szakaszosan a budai és a pesti alsó rakpartot, valamint más

A menetrend szerint közlekedő átkelőhajó továbbra is segíti a Dunán való átjutást a Lánchíd felújítása idején – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az

Helyreállt a 6-os villamos közlekedése szerdán kora reggelre – közölték a BKK Info Facebook-oldalán. Egy éjjel történt baleset miatt a 6-os villamos helyett pótlóbuszok közlekedtek