
Több száz milliárd forintos beruházásokat terveznek japán cégek Magyarországon
Együttesen több száz milliárd forintos magyarországi nagyberuházást tervező japán cégekkel tárgyalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Japánban.

Együttesen több száz milliárd forintos magyarországi nagyberuházást tervező japán cégekkel tárgyalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Japánban.

A szerb bruttó hazai termék növekedése 2019 első negyedévében 2,3 százalék volt.

A Moody’s hangsúlyozza, hogy a horvát gazdaság növekedésének fő hajtóereje az erőteljes hazai kereslet, ezért kapott pozitív minősítést.

Emmanuel Macron francia államfő és Abe Sindzó japán miniszterelnök kedden megerősítette, hogy továbbra is „ragaszkodnak” a Renault francia és a Nissan japán járműgyártók között húsz éve létrejött szövetséghez.

A következő egy hónapban 900 millió szavazót várnak az urnákhoz Indiában.

Az épülő új berendezés 7,5 millióról 20 millió tonnára növeli meg a szahalini bányától a kikötőig szállított szén mennyiségét, amely aztán ázsiai és csendes-óceáni piacokra szállítanak.

Három ezüst- és három bronzérmet nyert a magyar csapat a Minszkben rendezett Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián.