
Tapasztó Ernő: Arad komoly színházi hagyománnyal rendelkezik
Interjú az aradi magyar színház igazgatójával, akivel a Déryné Fesztiválon, a társulat sátoraljaújhelyi vendégjátéka után beszélgettünk.

Interjú az aradi magyar színház igazgatójával, akivel a Déryné Fesztiválon, a társulat sátoraljaújhelyi vendégjátéka után beszélgettünk.

Erdély – Szabadság napja. Ezzel az ünneppel a múlt üzen a mának, és a ma üzen a holnapnak. Ez egy nemzedékről-nemzedékre megmaradt, gyönyörűséges ünnep

A kassai magyar színház igazgatója Miskolcon mesélt eredményeiről, terveiről.

Vendégjátékra érkezett a társulat februárban Magyarországra, és utána nem sokkal zárták le a határt. Mi történt pontosan?

József Attila identitását erdélyi gyökerei is táplálták – fogalmazódott meg egy Kolozsváron tartott József Attila-konferencia előadásaiban.

Több székelyföldi szennyezett bányavidék is felkerült Romániában azon települések listájára, ahol a környezeti károk miatt két évvel korábban mehetnek nyugdíjba a lakosok, az erről szóló törvénymódosítást szavazattöbbséggel fogadta el szerdán a képviselőház.

Rendszeres, minden hónap utolsó vasárnapján bemutatandó magyar nyelvű szentmiséket indítottak vasárnap a krakkói domonkos kolostor mellett működő egyházközségben – közölte az MTI-vel a krakkói magyar főkonzulátus.

A Magyar Örökség Hónapjává nyilvánította 2022-től minden év októberét a kanadai Ontario tartomány törvényhozása.

Vadkerti Imre és barátai öt településen tartott koncertsorozattal ünnepelte a barcasági Korona Rádió születésnapját

Georg Büchner Woyzeck című darabját mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Albu István rendezésében – közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.

A Veron bemutató egy nagyon erős, kettős kötődés jegyében született.

Nagysikerű, teltházas koncertet tartott a Kormorán a bécsi Theater Akzentben, ahová a határon túl élő magyarokat várták. Vadkerti Imrét a fellépés után kérdeztük.