Autós koncertmozi a Müpánál
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Művészetek Palotájából (Müpa) közvetített koncertje.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Művészetek Palotájából (Müpa) közvetített koncertje.
Áts Károlyt, a tokaj-hegyaljai Áts Családi Pincészet tulajdonosát választotta meg az év borászának az ország 50 legjobb borásza pénteken.
Megnyílt a 10. Varázslatos Magyarország természetfotó-kiállítás Budapesten.
Mint írják, a következő évad a szokásosnál korábban indul. Az, hogy akkor milyen egészségügyi előírásokat látnak hasznosnak, nagyban múlik az elkövetkező hetek fejleményein.
A Walt Disney Company francia leányvállalata azt közölte, hogy fokozatosan, szigorú egészségügyi szabályok betartásával, korlátozott számú látogatónak nyílnak meg.
Látogatók a Szépművészeti Múzeumban.
A szakmai zsűri tagja Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, prózaíró, műfordító, esszéista, egyetemi tanár (ELTE), Terék Anna Csáth Géza-díjjal jutalmazott költőnő és Hász Róbert, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője.
A péntektől vasárnapig zajló idei esemény fő témája a kapcsolati hálózatok létrehozása, fenntartása és kiterjesztése – olvasható a Magyar Régész Szövetség az MTI-hez csütörtökön elküldött közleményében.
Öt bemutatót tervez a jövő évadban a Budapesti Operettszínház, amely A mosoly évadára készül.
Június 16-án, 17-én és 18-án bérletes előadásait pótolja a Veszprémi Petőfi Színház.
Ez az első alkalom, hogy kétezernél több nagyjátékfilmet neveztek be a cannes-i fesztiválra. Tavaly 1845 nevezés érkezett.
Színészek McDonagh A kripli című fekete komédiájának olvasópróbáján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kamaratermében.