
Cannes – A Netflix nem vesz részt az idei cannes-i filmfesztiválon
Tavaly komoly vitát váltott ki, hogy a Netflix két filmje bekerült a versenyprogramba, ezért idén inkább távol maradnak.

Tavaly komoly vitát váltott ki, hogy a Netflix két filmje bekerült a versenyprogramba, ezért idén inkább távol maradnak.

Történelmi témájú szakdolgozatok érdemelték ki idén a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi szakdolgozatokat elismerő Prix Hungarica-díjakat

Idén június 8. és 17. között kerül megrendezésre a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál

Peter Brook 93 évesen újra rendez Párizsban: a kortárs színház egyik legjelentősebb alkotója ezúttal saját színdarabját vitte színre, amelyet egy több mint hetven évvel ezelőtti afganisztáni útja ihletett.

Victor Hugo romantikus darabját Zsótér Sándor állította színpadra a miskolci Játékszínben. A Kossuth- és Jászai-díjas rendezőt jól ismerik a borsodi megyeszékhelyen, hiszen fiatalon rengeteget dolgozott itt.

Több évtizedes hagyománya van már a borsodi megyeszékhelyen az újévi hangversenyeknek, amelyek mindig teltházasak, sőt a közönségigény folyamatosan növekszik

A busz kívülről képregényre hasonlít, belül játszóház. Júliustól járja az országot és a határon túli magyar lakta területeket, megérkezett Miskolcra, hogy bemutassa Arany János életét.

Megtartotta az „Itt a helyem!” nevet viselő szabadtéri rendezvényét a Miskolci Nemzeti Színház. A Déryné-kertben családi programokkal és a társulat tagjainak szórakoztató produkcióival várták a közönséget.

A miskolci Operafesztivál idei programját a műfaji sokszínűség jellemezte.

A leadott szavazatok 56 százaléka Miskolcra voksolt a világversenyen.

A közönség Indonézia művészetével ismerkedhetett Miskolcon.

Angliai turné, kassai fellépés, különleges produkciók, összművészeti előadás, sőt még szimfonikus rockkoncert is szerepel a zenekar hátralévő évadjában.