
„Szeretem a szélsőséges karaktereket”- interjú Homonnay Zsolt színész, énekessel
Az Egy éjszaka Miskolcon című gálaest kapcsán beszélgettünk.

Az Egy éjszaka Miskolcon című gálaest kapcsán beszélgettünk.

A gálaest januárban három alkalommal tekinthető meg a Nagyszínházban.

Befejeződött a Miskolci Szimfonikus Zenekar ifjúsági kvízjátéka és elkezdődött a következő évi versengés. A három idei győztes már át is vehette nyereményét a miskolci Művészetek Házában.

Április 29 és május 1 között rendezik meg Tarcalon a Bűbájos Hétvége elnevezésű kulturális és turisztikai eseményt, mely során a település számos borpincéje nyitva tart és várja a látogatókat.

14 stációból álló Golgota felszentelésére került sor az idei virágvasárnapon.

A fotósoknak Tokaj-Hegyalja szépségeit kellett bemutatniuk.

Február 3. és 6. között lesz a SZEM (Színművészeti Egyetemek Miskolcon) fesztivál.

Visszatérő vendég Dániel Gábor tenorista a Miskolci Nemzeti Színházban, aki most rendezőként is bemutatkozik.

A Piramis énekesével a miskolci Művészetek Házában adott szólókoncertje után beszélgettünk.

A Magyar Színházi Társaság hétfői tisztújító ülésén a szervezet elnökévé Keszég László rendezőt választották.

A legnagyobb operettek slágereiből összeállított gálaműsorral várja a közönséget november 13-ától a miskolci színház.

A szegedi művész egy előadás megtekintésére érkezett Miskolcra.