
A Csókkirály az élőben legtöbbször játszott dal
A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok háromnegyede magyar szerzemény volt.

A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok háromnegyede magyar szerzemény volt.

Az esti koncerten Vivaldi és Bach művei szólalnak meg.

A Bagi-Nacsa duó huszonnégy éve tartó pályafutását a Karinthy-gyűrű tavalyi kitüntetettje, Vida Péter színművész ismertette.

Idén Böjte Csaba ferences szerzetes egy fenyőfával gazdagítja az „ültetvényt”.

Mi lenne, ha valamilyen furcsa okból, talán elektromos kisülés eredményeként néhány dolog, köztük a Beatles kitörlődne az emberiség kollektív emlékezetéből?

Az ingyenes fesztivál szervezői idén a családok napközbeni szórakoztatására a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektettek.

A kezdeményezésnek célja, hogy megismertesse a széles közönséggel a virágzó szoborkultúrát.

A Budai Vigadóban tartatta a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjét.

A Magyar Nemzeti Múzeum családregény című kiállítása.

Az M5 kulturális csatorna munkatársai élő adásban, egész este múzeumról múzeumra járva mutatják be a Múzeumok éjszakája programjait.

A koncertsorozat nyitó előadása július 4-én lesz a ciszterci templomban.

A járművezető szakma, a jegyellenőri munka, és a kalauz-hivatás történetét, érdekességeit mutatja be a Földalatti Vasúti Múzeum.