
Országismereti táborok lesznek Lakiteleken
A belarusz-magyar, a kazah-magyar és a mongol-magyar országismereti táborokat 35 évnél fiatalabbak számára szervezik.

A belarusz-magyar, a kazah-magyar és a mongol-magyar országismereti táborokat 35 évnél fiatalabbak számára szervezik.

A három napon át tartó rendezvény illeszkedik a gyulai nyári idegenforgalmai szezonhoz, a Várszínház programjaihoz, és része az éves gyulai rendezvénysorozatnak.

A nagyobb fesztiválok mellett igen széles a kínálat, és már kisebb települések is rendeznek fesztiválokat.

18. alkalommal vette kezdetét a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, amely június 8. és 17. között várja a közönséget.

Sok látogatót vonzott a szerdától szombatig tartó 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok elnevezésű rendezvény, ami számtalan érdekes programmal várta az Erzsébet térre az olvasás kedvelőit.

Június 23-án a múzeum mind a négy kiállítóhelyén lesznek programok: a Szent István téri épületben Szekszárd egy eddig kevéssé bemutatott időszakáról, a két világháború közti korról nyílik időszaki kiállítás.

Osztrák, észt és olasz fellépő is lesz a magyar sztárok mellett június 8-9-én az Öntőház udvarban.

A Normcore a kortárs divatelmélet egyik kifejezése a végletesen egyszerű, szélsőségesen normális öltözködés eszköztárának leírására.

Charlie-koncert, fúvószenekari találkozó, hagyományőrző, gasztro- és családi programok várnak Zalaegerszegen.

Életének 81. évében elhunyt Szokolay Ottó Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész.

Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon.

Formabontó koncertekkel vár a Püspökvári Zenés Esték elnevezésű sorozat Pécsett.