
Klasszikus és új művekkel várja a közönséget a jövő évadban a Vígszínház
A Vígszínház társulata inspiráló, elgondolkodtató előadásokkal, nem szokványos, formabontó produkciókkal várja közönségét a jövő évadban-

A Vígszínház társulata inspiráló, elgondolkodtató előadásokkal, nem szokványos, formabontó produkciókkal várja közönségét a jövő évadban-

A versenyzők Az év versei 2018 antológiából választhattak fejenként legfeljebb három megzenésítendő verset.

A velencei kalmárt a Vígszínházban, a Homemade című előadást a Víg Házi Színpadán láthatjuk.

Az 51 éves művész két agyvérzés után kómába esett, a kórházban családja engedélyével lekapcsolták a lélegeztetőgépről.

Harmadik alkalommal várta nemzetközi fesztivállal a kortárstáncok rajongóit a Miskolci Nemzeti Színház

Átadták a televíziós forgalmazású alkotásoknak járó Magyar Filmdíjakat, 45 kategóriában osztottak elismeréseket.

Mága Jennifer feat Burai Bennünk a győztes című szerzeménye lett Budapest dala 2019-ben.

Balázs Péter Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, rendező 2007 óta a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.

A Könyvfesztivál egyik izgalmas kísérőprogramja az Európai Írótalálkozó, amit az Európa Pontban rendeznek meg pénteken a Millenáris parkban.

Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat a múlt hétvégén zárult Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon.

Magyar filmekből tartanak vetítéssozotatot los Angelesben. A rendezvényt a Magyar-Amerikai Filmszínházi Társaság szervezte amerikai magyarok számára.

Pogány Judit több mint fél évszázada lépett először színpadra, pályája felét a Csiky Gergely Színházban töltötte.