
Pátkai Rozina negyedszer is amerikai zenei díjat kapott
Negyedszer nyert Independent Music Awardsot a magyar dzsesszénekesnő, Pátkai Rozina.

Negyedszer nyert Independent Music Awardsot a magyar dzsesszénekesnő, Pátkai Rozina.

A 63. Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében tizenharmadikként szerepel a Magyarországot képviselő AWS produkciója Lisszabonban.

Április 13-án tartják a Szivárvány Kultúrpalotában az első Jazz péntek névű koncertet. Fellép a Black Diamond Big Band, Gájer Bálint és Magyary Timót.

Csaknem ötvenezren látták a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnokát, amelyet március 15-én nyitottak meg. A csarnok ingyenesen látogatható mindennap 10 órától, az utolsó látogatókat 17 órakor engedik be az épületbe.

Minden ellátásra jogosult 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványban részesül, amelyet 2019. december 31-ig válthat be.

Az NMHH Médiatanácsa kihirdette a győztes pályázók nevét, akik támogatásban részesülnek.

A magyar kormány három év alatt folyósítja a támogatást egy kulturális központ építéséhez a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön.

Négy film kap gyártási támogatást a Filmalap Inkubátor Programjának keretében, kihirdették a nyerteseket.

Idén június 8. és 17. között kerül megrendezésre a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál

Az 1994-ben alakult UniCum Laude Énekegyüttes március 26-án ad koncertet a zenetörténet ritkán hallható darabjaiból a Római Magyar Akadémián.

A magyar vonatkozású külföldi levéltári anyagok eddigi kutatásainak eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár jelenleg mintegy 8 millió mikrofilmet és digitális felvételt őriz, folytatják a fejlesztést.

Nem hivatalos versmondók jelentkezhetnek a Nemzeti Színház szavalóversenyére magyar költők már megjelent költeményeivel, összesen négy verssel.