
Keszég Lászlót a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjét választották a Magyar Színházi Társaság elnökévé
A Magyar Színházi Társaság hétfői tisztújító ülésén a szervezet elnökévé Keszég László rendezőt választották.

A Magyar Színházi Társaság hétfői tisztújító ülésén a szervezet elnökévé Keszég László rendezőt választották.

A legnagyobb operettek slágereiből összeállított gálaműsorral várja a közönséget november 13-ától a miskolci színház.

A szegedi művész egy előadás megtekintésére érkezett Miskolcra.

A Miskolci Balett F. Scott Fitzgerald világhírű regényét dolgozza fel.

Szombaton a közönség, hétfőn-kedden pedig a sajtó képviselői kukkanthattak be a Miskolci Nemzeti Színház készülő darabjainak próbáira.

A mai koncerten rengeteg Neoton-slágert énekeltél, és a színpad körüli részt zsúfolásig megtöltötte a közönség. Vajon mi lehet a vonzereje ezeknek a daloknak? – Csepregi Éva Miskolcon válaszolt a kérdésre.

Az idei rendezvény életműdíjasa Claudia Cardinale lett, aki eljött Miskolcra.

Elhunyt Barna György miskolci magángyűjtő, a néprajzi és kulturális örökség nagy támogatója.

20 éves koráig Miskolcon élt, a művésszel Diósgyőrben beszéltgettünk.

A 25 éves Bíborszél zenekar énekesével beszélgettünk a jubileum kapcsán.

Lemezbemutatót tartott a nyolc fős reggae csapat.

Nagyapám Miskolcon vállalt szerepet sok kulturális eseményben, a Miskolci Műsort és az avasi Collegicum Musicum koncertsorozatot ő találta ki. Én is elkezdtem a kulturális programszervezést. Még zeneakadémista koromban minden nyár végén adtam itt egy koncertet.