
Koronavírus – Hatszáz európai akar hazatérni Kínából
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy hét magyar szeretne hazatérni Kínából.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy hét magyar szeretne hazatérni Kínából.
Adataik szerint 2019-ben a lemondások nélkül számolva 1131 gép gyártására szóló megbízás futott be.

Az ungvári kifutópálya az ukrán-szlovák államhatárnál ér véget, így az itt fel és leszálló gépek kizárólag Szlovákián át tudnak repülni.

A cég éves gördülő utasforgalma a szeptember 30-ával zárult első pénzügyi fél évben elérte a 22,1 milliót, ez 17 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

Jelenleg Bukarestbe és Londonba indulnak járatok Szatmárnémetiből, 2020 nyarán pedig bevezetnek egy tunéziai charter járatot.

A Lufthansa vezetése tárgyalásra is hajlandó a sztrájk elkerülése érdekében, szerda estére kezdeményeztek megbeszélést az UFO és más szakszervezetek képviselőivel.

A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint egy norvég kutatás kimutatta, hogy Magyarország kiváló helyszín a pilóták képzésére.

A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti december 1-jével a cég budapesti bázisát – közölte az ír diszkont légitársaság az MTI megkeresésére. Az AIRportal.hu légiközlekedési

A munkácsi repülőtér rekonstrukciójáról először 2018-ban kezdtek beszélni, de azóta egy kapavágás sem történt ott.

Az ITM közleményében kitért arra is, hogy az elmúlt hat hónapban mintegy 150 panasz érkezett a Budapest Airporthoz, ez a mennyiség nemzetközi összevetésben csekély mértékű.

A repülőtér forgalmának 40 százalékát a China Southern, 30 százalékát pedig a China Eastern légitársaság járatai fogják kitenni.

A két repülőtér közötti távolság körülbelül 200 kilométer, Thalys menetrendje szerint a vonatok 1 óra 50 perc és 2 óra közötti menetidővel teszik meg ezt a távolságot.