
Nőtt a bécsi repülőtér forgalma augusztusban
Bécsből Nyugat-Európába augusztusban a tavalyihoz képest 12 százalékkal, Kelet-Európába csaknem 20 százalékkal többen utaztak.

Bécsből Nyugat-Európába augusztusban a tavalyihoz képest 12 százalékkal, Kelet-Európába csaknem 20 százalékkal többen utaztak.

A megmozdulások hétről-hétre egyre hevesebb összecsapásokba torkollnak a városban.

Kijev mellett Odessza lesz a második város Ukrajnában, ahová közvetlenül is el lehet jutni itthonról.

Bartolini Airrel végzett képzés jelenleg az egyetlen, Ryanair által felügyelt kadétprogram a kelet-közép-európai régióban.

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta, fontos, hogy Magyarországról egyre több célállomás legyen elérhető közvetlenül.

A kínai turisták fontos látogatói Magyarországnak, az elmúlt évben 256 ezren érkeztek, 12 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

Az easyJet törekszik arra, hogy minden területen egyre kiegyenlítettebb legyen nemek aránya, nyárra a vezetőség tagjainak 45 százaléka nő lesz.

Az Emirates a légiutas-kísérők számára komplex juttatási csomagot kínál, amely a körülbelül 750 ezer forintos, adómentes havi fizetés.

A társaság működési költsége nyolc százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest, ezen belül az üzemanyagárak emelkedése 22 százalékos volt.

Indonézia és Kína átmenetileg kivonta a forgalomból a Boeing két új modelljét, és a Cayman Airways karibi légitársaság is bejelentette, hogy e típusokból egyetlen gép sem szállhat fel.

Sikeres volt az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség júniusi szimulációs gyakorlata, amelyben a szakembereknek egy Európára kiterjedő légiközlekedést érintő támadást kellett kezelniük.

Sztrájkot helyezett kilátásba hétfőn a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC)