
Allen Rosco a japán élvonalban kosarazik tovább
A 27 éves játékos a bb1.hu portál híradása szerint az első ligás Niigata Albirex együttesét erősíti ősztől.

A 27 éves játékos a bb1.hu portál híradása szerint az első ligás Niigata Albirex együttesét erősíti ősztől.

A sportágban egyelőre még keveset lehet tudni a versenyekről, az biztos, hogy június végéig minden viadalt törölt a nemzetközi szövetség.

A következő szezonban is külföldön szeretne kosárlabdázni Keller Ákos, a magyar válogatott csapatkapitánya.

A jelenlegi helyzetben a sportvilág csak jól jöhet ki a nyári játékok későbbre halasztásából.

A szövetségi kapitány szívesen megnézi a Forma-1-es versenyeket, az Olasz és a Magyar Nagydíjat soha nem hagyja ki.

A világranglista korábbi 13. helyezettje az M4 Sport Sporthíradójában beszélt a kedden elkészült csoportbeosztásról.

Danyi Gábor mellett marad Holanek Zoltán erőnléti edző és Kun Attila videóelemző is, Zdravko Zovko a Győr utánpótlás-akadémiáján lát majd el fontos feladatot.

A keretben újra helyet kapott Szöllősi-Zácsik Szandra és Csiszár-Szekeres Klára, akik gyermekük születése óta először kaptak behívót a nemzeti együttesbe.

Märcz Tamás, a friss Európa-bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmihez sem fogható a hazai közönség előtt aratott siker.

A magyar férfi kézilabda-válogatott továbbjut ha a szerdán (ma) 16 órakor kezdődő mérkőzésen négy góllal kikap Portugáliától, de Izland legyőzi Svédországot.

Balogh Zsolt leszögezte, kemény ellenfél lesz a svéd csapat annak ellenére, hogy a társrendezők még nem szereztek pontot a középdöntőben.

A magyar válogatott a tervek szerint februárban már közös összetartáson vesz részt, majd március 10-én kezdené meg a közvetlen felkészülést az olimpiai selejtezőre.