
Megvannak „Az Év Honlapja” 2025 verseny díjazottjai!
A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat közös versenyére 253 pályázat érkezett, a szakmai zsűri 31 kategóriában osztott díjat.

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat közös versenyére 253 pályázat érkezett, a szakmai zsűri 31 kategóriában osztott díjat.

A kutatásban 134 szakember vett részt

Nagy István köszönetet mondott az ágazatban dolgozó minden szereplőnek, hogy mégis lesz elég magyar hal az ünnepi asztalokra.

A hazai borok népszerűsítését célzó rendezvényt szervez az Agrármarketing Centrum Hungarian Wine Summit címmel csaknem 100 nemzetközi borszakértő számára.

A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatot hirdetett Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására.

Miskolc hét különböző programjáért kapott gyémántot, így elnyerte a „Marketing fővárosa 2017” címet.