
Jelentős adománnyal segíti az életmentők munkáját a Hankook
Szent Flórián napján, május 4-én adománnyal köszönte meg a Hankook a Balaton környéki életmentők munkáját.

Szent Flórián napján, május 4-én adománnyal köszönte meg a Hankook a Balaton környéki életmentők munkáját.

Madarak, emlősök, hüllők, kétéltűek vannak a mentett egyedek között

A tesztüzem heteken belül megkezdődhet, A bringás mentőket a városok azon területein vetik be, ahonnan az átlagosnál is több a hívás.

Az Országos Mentőszolgálat úgy döntött: országos online adatbázist készít a szolgálatban lévő mentőket támogató vendéglátóhelyekről, miután országszerte egyre többen fejezik ki támogatásukat a mentődolgozók felé

A mentők napján 20 új mentőautó került az Országos Mentőszolgálat állományába.

A férfi egy hétfős csoporttal, túravezetők irányításával ereszkedett le a kiépítetlen, helyenként nehezen járható barlangba.

A részt vevő fiatalokat próbálják integrálni a mentőszolgálat életébe – jegyezte meg.

A mentőknek „hosszú távú cselekvésre, napokra, hetekre kell felkészülniük” – jelentette ki Krzysztof.

A mostani fejlesztésről elmondta, 2500 új, nagy értékű eszközt vásárolhattak, ezek között 300 defibrillátort, 150 speciális lélegeztetőgépet és egyéb eszközöket.