13 napon át járja majd az országot.
Idén új helyszínen, az V. kerületben, a Városháza Parkban lévő Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, a Mikulásgyár.
BKV: idén is elindul a Mikulásbusz. Decemberben ismét ünnepi arculattal közlekedik a BKV egyik autóbusza Budapesten.
Régiségvásár, adventi gyertyagyújtás. Eseményekben gazdag ünnepváró hangulat Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén Miskolcon.
Rekordmennyiségű, 130 tonna fölötti adománnyal zár az idei Mikulásgyár.
Szépen feldíszített villamoson érkezett a Mikulás Miskolcra. A város adventi járművén december 6-án osztott ajándékot
A december 26-ig tartó vásár magyar nyelvű programja nálunk olvasható.
Végre megérkezett a várva várt Mikulás. Sok helyen lehetett vele találkozni, és Miskolcon még egy színházi előadásra is volt ideje, ahol természetesen minden gyerek kapott tőle ajándékot.
400 gyereknek hozott ajándékot a Vodafone Mikulása.
Tavaly decemberben hagyományteremtő jelleggel hívta életre a Diósgyőri VTK a saját Mikulás ünnepségét, ami már az elmúlt évben hatalmas sikert aratott.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Rotary Club a Mikulás-futást Miskolc belvárosában, ami egyúttal jótékonysági esemény is. A város középiskolásai minden évben értékes nyereményekért futnak le 1,9 kilométernyi távot.
350 gyerek kapott ajándékot személyesen igazi finn Mikulástól a Miskolci Nemzeti Színházban.