Tagcsere után Miskolcon is koncertezett a Hooligans
Új felállással adott látványos nagykoncertet a „Szabad Miskolcz” nevű programsorozat zárásaként a Hooligans együttes
Új felállással adott látványos nagykoncertet a „Szabad Miskolcz” nevű programsorozat zárásaként a Hooligans együttes
Március 15-én megtörténtek a koszorúzások, majd szabadtéri családi rendezvény és koncertek zárták a hosszú hétvége eseményeit.
Minden hónap első vasárnapján Régiségvásárt tartanak Miskolc belvárosában. Március 6-án rengetegen voltak kíváncsiak az eseményre.
Az egykori Vasgyár területe kihasználatlanul áll évtizedek óta. Miskolc történelmében a Vasgyár kiemelten fontos, az értékmentés szükséges, erről tartottak konferenciát
Február 25-én este nagyszerű programmal várja az Illés-dalok kedvelőit a Miskolci Illés Emlékzenekar (MIEZ). Első koncertjét 2006-ban adta a Miskolci Illés EmlékZenekar, azóta pedig az
Az interjú végén az énekes tényleg elárulta a titkát.
Évek óta keresték a megfelelő megoldást a Barna György miskolci magángyűjtő páratlan gyűjteményének sorsát illetően Miskolcon.
Koncepciót váltott Miskolc népszerű kulturális intézménye, a Művészetek Háza. A szervezők sajtótájékoztatón ismertették az újdonságokat.
Gyönyörűséges mesevilágba csöppent, aki felszállt Miskolcon a tízéves ötödik alkalommal győzötes, Európa legszebb adventi villamosára.
Bár 2021-et a koronavírus miatt Miskolcon a Szent István téren visszafogottan búcsúztatják, nem kell lemondani az újévi koncertről.
Meglepetéssel készült hűséges közönségének a Miskolci Nemzeti Színház. Dupla premierrel kápráztatta volna el közönségét, melyet betegség akadályozott meg.
Az utolsó láng fellobbanásával egy időben az Avasi kilátó is elnyerte ünnepi pompáját, és lett az ország legnagyobb karácsonyfája.