
Újra Veczán Pál Kórustalálkozó volt Miskolcon
Október 12-e és 16-a között rendezték meg a nagy hagyományokkal rendelkező 28. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozót.

Október 12-e és 16-a között rendezték meg a nagy hagyományokkal rendelkező 28. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozót.

A szegedi központú Kárpátia Borház célja a külhoni (felvidéki, őrvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi és délvidéki) magyar borvidékek bemutatása.

A Jézus Krisztus Szupersztár, a világhírű rockopera került bemutatásra a Miskolci Nemzeti Színházban Szabó Máté rendezésében.

540 millió forintból újult meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház nővérszállója.

A miskolci Bíborszél együttes nyerte a Retro Rádió szavazását. Öt városba látogatott el Bochkor Gáborék reggeli rádióműsora.

Legalább 30 millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez, Két-három évvel ezelőtt nagy átlagban 20 millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához.

A Mobilitási héten összefogott Miskolc Dobai Ádám tűzoltó kislányának gyógyulásáért, Janka fizikai és idegrendszeri leépülésben szenved.

Előző este még Erdélyben énekelt, onnan érkezett Miskolcra, a Mobilmánia koncertjére

Minden hónap első vasárnapján Régiségvásárt tartanak Miskolc belvárosában. A gazdasági válság már tt is tetten érhető.

Utcazenészek muzsikáltak a belvárosban, az Erzsébet téri színpadon pedig fellépett a Balkán Fanatik és a Wahorn Korszerű Kalandzenekar.

Rendhagyó évadnyitó társulati üléssel indította 199. évadát a Miskolci Nemzeti Színház

Hétfőn kezdetét vette a Miskolci Kamarazenei Nyár rendezvénysorozat. Augusztus 22-26 között mindennap ingyenes koncertek várják a zenebarátokat.