
Athénban koncerteztek a Miskolci Szimfonikusok
15.000 néző tekintette meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar látványos koncertjét Görögországban.

15.000 néző tekintette meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar látványos koncertjét Görögországban.

Hangulatos, szabadtéri hangversennyel kezdte meg 2017/2018-as évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Idei műsorukból a Szinva teraszon tartottak egy kis előzetest.

Évadot beharangozó sajtótájékoztatót tartott a zenekar. Lesz Hooligans Symphonic show is.

A koncert programját Kocsis Zoltán állította össze, de bemutatni már nem tudta. Emlékkoncerttel tisztelegtek at elhunyt művész előtt.

Angliai turné, kassai fellépés, különleges produkciók, összművészeti előadás, sőt még szimfonikus rockkoncert is szerepel a zenekar hátralévő évadjában.

Befejeződött a Miskolci Szimfonikus Zenekar ifjúsági kvízjátéka és elkezdődött a következő évi versengés. A három idei győztes már át is vehette nyereményét a miskolci Művészetek Házában.

Kedvencekkel ünnepli jubileumát a Művészetek Háza. Érkezik többek közt Szulák Andrea, Bródy János, Rúzsa Magdi, Anna and the Barbies, Boban Markovic, Kiscsillag, Péterfy Bori és a Love Band, Bangó Margit, a „SUKHISVILI” Grúz Állami Népi Együttes, Recirquel Újcirkusz Társulat és a Dumaszínház.

Augusztus 22-én a Szemere szalonban kezdődik és 27-én a Zenepalotában zárul az idei Miskolci Kamarazenei Nyár, melynek programjai ismert külföldi zeneszerzők magyar kapcsolatai köré szerveződnek. A programokról a főszervezőt, Flach Antal csembalóművészt kérdeztem.

Szerdán megtartotta évadnyitó társulati ülését a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető, valamint Gál Tamás művészeti vezető köszöntötte a nyári szünetről visszaérkező zenészeket és tájékoztatta a sajtó munkatársait az új szezon koncertjeiről.

A fiatal francia karmester Bartók Béla két művét vezényelte egy miskolci karmesterkurzuson. A zárókoncert előtt beszélgettünk.

Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz? A legfontosabb talán, hogy itt két nagyon komoly CD-t csináltunk.

A miskolci színházban tartott újévi hangverseny után beszélgettünk.