
Capa fotója nyomán nyilvánították védetté az épületet
Védetté nyilvánítottak egy Robert Capa-fotón szereplő madridi épületet

Védetté nyilvánítottak egy Robert Capa-fotón szereplő madridi épületet

Fejér megyében a nádasdladányi Nádasdy-kastély mellett a dégi Festetics-kastély, és az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély is felújításra kerül.

Megkezdődött a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a körülötte lévő park felújítása. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg a következő években.

A szervezők a korszak értékeire akarták felhívni az emberek figyelmét, hiszen a szocializmus épületeit gyakran fenyegeti az átépítés, elbontás veszélye.

Szükséges volt, mivel törvények nem írják elő kötelező feladatként az önkormányzatoknak az elhunyt ismert személyiségek nyughelyének gondozását, így azok idővel eltűnnek.

Sajtótájékoztatón ismertették a várat üzemeltető cég munkatársai és Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere a tervezett változtatásokat. A Modern városok program keretében folytatódhat a Diósgyőri vár rekonstrukciója és számos hozzá kapcsolódó fejlesztés. A beruházás 6 milliárd forintba kerül, amihez 4,5 milliárd forintot az állam ad.

A renoválás során megszépült a Felsővár kápolnája, palotaszárnya és alsóbástyája.

Végéhez közeledik az Edelényi kastélysziget 900 millió forintos uniós támogatással megvalósuló fejlesztése.

Edelényi civil szerveződések tekintették meg a kastélysziget fejlesztési tervét.

560 millió forintos támogatást nyert Regéc önkormányzata a vár felújítására. A zempléni település büszke arra, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem itt töltötte gyerekkorát,

18 év után ismét a város tulajdonába került az egykor nagynevű Hotel Korona Szálloda, a későbbi Avas szálló.