Bruttó 390 ezer forintra nő az alapbér.
Bevált a négynapos munkahét intézménye.
A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében.
A környezetipar szereplői számára elindult a zöldállásportál, a 49,56 millió forintos vissza nem térítendő uniós pályázatból létrehozott oldalon az ágazatban működő cégek és a potenciális
Március végén az álláskeresők 52,25 százaléka volt nő és 47,75 százaléka férfi, a számuk 6700-zal, illetve 6200-zal nőtt az első negyedévben.
A létszámcsökkentésre 2021 első felében kerül sor az értékpapír-felügyeletnek benyújtott jelentésben foglaltak alapján.
A korábban tervezettnél 20 százalékkal kevesebb járatot teljesíthet a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság az újonnan bevezetett utazási korlátozások miatt.
A bibliotéka általános olvasóterme és a Könyvtártudományi Szakkönyvtár további intézkedésig keddtől péntekig 10 és 17 óra között tart nyitva.
A szakemberek az építőiparban az év első hónapjában 6 százalékos elmaradásra számítanak, miközben újra megjelentek a korábban már nagy gondot okozó lánctartozások.
A szamócapiacon arra panaszkodnak a termelők, hogy nincs elég munkás, aki leszedje a gyümölcsöt.
Az ifo áprilisban készült felmérése alapján a vendéglátásban és catering szolgáltatásokban a vállalatok 58 százaléka készül elbocsátásokra, de a többi ágazatban is leépítések várhatóak.
Továbbra is a részmunkaidős foglalkoztatási modellt alkalmazza az Aldi Magyarország.