Folytatódik a munka: újraindul a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban
Fokozatosan, először egy műszakban indul újra a termelés a Mecedes-Benz kecskeméti gyárában.
Fokozatosan, először egy műszakban indul újra a termelés a Mecedes-Benz kecskeméti gyárában.
Mielőbb munkát kell biztosítani mindenkinek, aki a járvány miatt vesztette el az állását – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
A kormány megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, de szükség esetén készen állnak arra, hogy további intézkedéseket tegyenek.
Továbbra is a részmunkaidős foglalkoztatási modellt alkalmazza az Aldi Magyarország.
Alapfokú végzettséggel bruttó 161-346 ezer forint, sikeres középfokú tanulmányokkal bruttó 210-800 ezer forint, felsőfokú diplomával pedig bruttó 230 ezer és 1,5 millió forint közötti bér is megkereshető.
Az ABB a gyárbezárással érintett dolgozóknak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a Munka törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat.
Novák Katalin elmondta, az Országgyűlés előtt van az a törvénymódosító javaslat, amely lehetővé teszi a diplomás gyed igénybevételét akkor is, ha valaki az egyetem alatt, vagy közvetlenül az egyetemet követően gyermeket vállalt, nem ment vissza a munkaerőpiacra, és újabb gyermeke születik.
Pintér Tamás, Dunaújváros ellenzéki polgármestere szerda délután kiadott közleménye szerint felvette a kapcsolatot az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével.
Az idei évtől kezdődően több globális funkciót is Budapestről lát el, ezért 10 százalékos bővülést tervez és várhatóan a jövő év elejére átlépi a félezres
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához a kormány is hozzájárul.
Már 283 ember folyamatos foglalkoztatása valósult meg az elsődleges munkaerőpiacon, fél évnél hosszabb ideig.
A Népszava írt arról, hogy a megszüntetett 6810 álláshely a státusok 18 százalékos csökkentését jelentette, de ennek fele betöltetlen volt,