Labdarúgó NB I – Felipe nem tér vissza Kisvárdára, visszavonul
Két-három megfelelő kapus van jelenleg, aki elérhető.
Két-három megfelelő kapus van jelenleg, aki elérhető.
Vitelki Zoltán nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Herczeg Andrást követően vehette át a csapat irányítását. A DVSC kerete „jó anyag”, olyan, amelyre lehet építeni.
Az élmezőnyhöz tartozó csapatok közül a Szolnok, a Körmend és az Atomerőmű is hazai pályán győzött.
A Fehérvár 99 pontot dobva győzte le vendégét, a Kaposvárt a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának pénteki mérkőzésén.
A címvédő Kazincbarcika nagy csatában kikapott a MAFC vendégeként a férfi röplabda NB I vasárnapi játéknapján.
A nyíregyházi születésű Feczkó Tamás 2017-ben a Balmazújvárost, 2018-ban az MTK-t juttatta fel az élvonalba.
A klub keddi tájékoztatása szerint egy év után Tajti József sportigazgató sem marad a diósgyőrieknél.
Az M4 Sport szombaton a Kaposvár-Mezőkövesd és a Diósgyőr-Újpest összecsapást is műsorára tűzi, vasárnap pedig Puskás Akadémia-Fehérvár mérkőzést közvetíti.
Az időpontok a nemzetközi kupaszereplések függvényében még változhatnak, a hivatalos menetrend várhatóan augusztus elejére készül el.
A Szolnok Pakson is sikerrel szerepelt,a Kecskemét idegenben is győzni tudott.
A Körmend saját közönsége előtt simán, húsz ponttal legyőzte a címvédő Szolnokot a férfi kosárlabda NB I középszakaszának utolsó fordulójában, ezzel megnyerte a középházat. A
Az Egis Körmend zárt a tabella élén a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában, miután a szombati utolsó fordulóban idegenben legyőzte az Atomerőmű együttesét, míg a