
Nébih: több mint 15 ezer hektárnyi ültetvényt sújtott tavaszi fagykár
A Nébih által működtetett informatikai rendszerben rögzített adatok szerint május 8-ig 15 426 hektárnyi tavaszi fagykárral érintett területen tartottak szemlét

A Nébih által működtetett informatikai rendszerben rögzített adatok szerint május 8-ig 15 426 hektárnyi tavaszi fagykárral érintett területen tartottak szemlét

Péntekig kell szerződést kötniük a nagy meggyfelvásárlóknak a teljes felvásárlás legalább 60 százalékára.

A Nébih hatósági felügyelői üzemellenőrzést is tartottak. Egy esetben akadt kisebb higiéniai probléma,

A dobogó legfelső fokára a Kertimag RÉDE Bársonyvirág állhatott, második helyen a MoravoSeed Bársonyvirág mix végzet.

A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra.

A 31 termékből 20 esetben indult hatósági eljárás, 15 esetben figyelmeztetést, 5 esetben bírságot szabtak ki, több mint 1,5 millió forint értékben.

Az élelmiszer-vállalkozások képviselői a kezdetektől részt vettek a program céljainak meghatározásában és megvalósításában.

A kitelepült vendéglátók esetében ugyanakkor jellemző hibaként merült fel a berendezések nem megfelelő higiéniai és műszaki állapota.

A hatósági tapasztalatok összegzése alapján a révfülöpi RÉV Büfé lett az első, Zamárdin a Sarok Büfé a második, a harmadik a balatonszárszói Róza Mama Büféje.

Az ellenőrzés-sorozat során a hagyományosan népszerű termékek közül többek között sonka, tojás, bor, különféle édességek, valamint szezonális zöldségek és gyümölcsök is górcső alá kerülnek.

18 jégkrémből 4-nél talált jelölési hiányosságot a Nébih a dobozos vaníliajégkrémeknél, édesítőszer jogszerűtlen használata miatt bírságolt is.

Vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szennyezett tejtermékek miatt, mert egyes üzletláncok bizonyos UHT termékeit szándékosan szennyezhette valaki.