Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken
Pénteken a DJIA-30 index 0,27 százalékkal, az S&P-500 index 0,19 százalékkal csökkent, a Nasdaq Composite index pedig 0,09 százalékkal csökkent kezdéskor.
Pénteken a DJIA-30 index 0,27 százalékkal, az S&P-500 index 0,19 százalékkal csökkent, a Nasdaq Composite index pedig 0,09 százalékkal csökkent kezdéskor.
Az S&P 500-as mutató 0,05 százalékkal, 3509,73 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,20 százalékkal, 11 718,81 pontra emelkedett a nyitásban, míg a 30 vezető vállalat DJIA-indexe 0,04 százalékkal, 28 643,66 pontra csökkent.
Fucsovics Márton győzelemmel mutatkozott be a New Yorkban zajló, eredetileg Cincinnatibe tervezett tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
Szigorú előírások szerint kell élniük a következő három hétben, csak egy zárt rendszerben mozoghatnak a hotel és a teniszközpont között.
Lemondott New York városának egészségügyi vezetője, Oxiris Barbot, mert Bill de Blasio polgármester szerinte rosszul kezelte a koronavírus-járványt.
Vermontban hétfőn 862 regisztrált koronavírusos beteg volt, de hétfő óta sem új megbetegedést, sem halálos esetet nem jelentettek.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szokásos napi sajtóértekezletén közölte: vasárnap 337 beteg halt bele a koronavírus kiváltotta Covid-19 betegségbe.
Közölte, hogy az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) jóváhagyta a kidolgozott teszt alkalmazását, és a jövő héttől naponta kétezer tesztet végeznek majd.
New York államban emelkedik a járvány halálos áldozatainak száma – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója a pénteki sajtótájékoztatóján.
New York városán kívül az államban nem nő az újonnan diagnosztizált fertőzések száma – jelentette ki sajtóértekezletén Andrew Cuomo.
New York államban csökken a kórházba szállított új betegek száma, a járványgörbe laposodik – jelentette ki Andrew Cuomo.
New York, New Jersey és Connecticut nem lesz karanténban, helyette szigorú utazási korlátozásokat vezetnek be.