Koronavírus – Elektronikus kereskedésre áll át a Wall Street
Amerikai médiajelentések szerint eddig már két koronavírusos fertőzöttet azonosítottak a Wall Street dolgozói között.
Amerikai médiajelentések szerint eddig már két koronavírusos fertőzöttet azonosítottak a Wall Street dolgozói között.
Kaliforniában is több kulturális rendezvényt töröltek: így például a híres Coachella zenei fesztivált, és a Beverly Hills-i filmfesztivált.
A vírus által legjobban sújtott négy tagállam jelenleg Washington, Kalifornia, New York és Florida.
Interjúnk Molnár Levente miskolci vendégszereplése alkalmából készült.
Jelentős, két százalékot meghaladó mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 189,77 ponttal, 0,68 százalékkal, 28 065,39 pontra emelkedett.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két kőolajfajta ára minimális mértékben változott, szerény emelkedés és csökkenés között ingadozott.
Az Animal Planet csatornát is tulajdonló Discovery részvényárfolyama mintegy 9,5 százalékos pluszban állt, miután negyedéves eredményét kedvezően fogadták a befektetők.
A csütörtöki kereskedésben a kereskedelmi konfliktusok alakulására rendszerint érzékenyen reagáló technológiai szektor szerepelt a legkedvezőbben.
Szerdán kora reggel az aranyat 1498,75 dolláron jegyezték, ami 0,03 százalék (45 cent) csökkenés a keddi záróértékéhez képest.
A hír hatását tovább erősítette, hogy sorra érkeztek az amerikai gazdaság teljesítményének javulását tükröző adatok.
A befektetők óvatosak, a pénteket várják, amikor Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke beszédet tart.