Rasmussen: a válogatott képes legyőzni…
Rasmussen rámutatott: a románok elleni meccs után kiállt a magyar csapat, a szövetség és az ország mellett, miként a saját igazáért is.
Rasmussen rámutatott: a románok elleni meccs után kiállt a magyar csapat, a szövetség és az ország mellett, miként a saját igazáért is.
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott távozó szövetségi kapitánya szerint könnyű magyarázat és kifogás, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) decemberben felfüggesztette.
A több okból is kényszerű fiatalítás úgy tűnik, egyelőre nem vezetett eredményre.
A selejtezőt március 19-22. között rendezik Kína, Szerbia, Magyarország, és a világbajnokság bronzérmesének részvételével.
Tomori Zsuzsanna, a magyar női kézilabda-válogatott legtapasztaltabb játékosa szerint nem tudtak reagálni az ellenfelek taktikai változtatásaira.
Most nem az olimpiai kvalifikáció számít, csak ez a hatvan perc. Semmi más. Hogy utána mi lesz, az már a következő nap kérdése.
A 2-2 győzelemmel és vereséggel álló magyarok akkor jutnak tovább – harmadik helyezettként -, ha pénteken legalább döntetlent játszanak Romániával.
Klubtársa, Háfra Noémi kifejtette, nagyon jó spanyol csapattal találkoztak, amelynek szinte minden összejött, és a magyarok összes gyengeségét ki tudták használni.
A Magyarország-Kazahsztán világbajnoki csoportmeccs szombaton – magyar idő szerint – délelőtt 10 órakor kezdődik Jacusiróban.
A magyar válogatott szombaton Kazahsztán ellen kezdi meg szereplését a Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
A román válogatott a magyar csapattal azonos csoportban szerepel a vb-n, a két válogatott december 6-án mérkőzik meg egymással.
A csapat elég erős akár ahhoz is, hogy az elődöntőbe jusson a vb-n, de bármi előfordulhat, legyünk reálisak,