
Program indul a kisgyermekesek képzésére
Kiemelt célcsoportot képeznek az alacsony iskolai végzettségű, vagy szakképzettséggel nem rendelkező kisgyermeket nevelő szülők.

Kiemelt célcsoportot képeznek az alacsony iskolai végzettségű, vagy szakképzettséggel nem rendelkező kisgyermeket nevelő szülők.

A Kórógyi Általános Iskola az egyetlen magyar tannyelvű iskola Vukovár-Szerém megyében ezért nemzetpolitikai szempontból is kiemelten fontos.

Működésükhöz a kormány támogatást nyújt azzal a feltétellel, hogy azt kizárólag a sportakadémia céljaira fordíthatják.

A tanfolyam résztvevői nemcsak a nyelvet, hanem a magyar kultúrát is mélyebben megismerik a kurzus folyamán.
A nyílt napon a diákok megismerkedhetnek a kar oktatóival, bejárhatják vezetett túra keretében a kar kampuszát.

Nagy megtiszteltetés számomra a díj, annál is inkább, mert szép emlékeket idéz fel bennem, hiszen az első Universiade tőrversenyében aranyérmes lettem.

Emellett párhuzamosan folyik a munka a nemzeti alaptantervről, amelynek a nyelvoktatás is része – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint egy norvég kutatás kimutatta, hogy Magyarország kiváló helyszín a pilóták képzésére.

Balázs János zongoraművész a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult és diplomázott, 16 éves korában nyerte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt.

A tanévnyitót zenés intermezzók színesítették, zárásként pedig a vizuális kommunikációs mesterszak egyes hallgatóinak ösztöndíjait adták át.

A béremelésekről Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy az elmúlt években átlagosan ötven százalékkal emelkedett a pedagógusok bére.

Egyre többen választották például a külföldi továbbtanuláshoz is ideális nemzetközi nyelvvizsgákat, de országosan nem nőtt a vizsgázók száma.