
Sorra nyeri a díjakat a Symphonia művészeti iskola tanulója
Hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt sikeres az ifjú tehetség

Hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt sikeres az ifjú tehetség

November elsejétől a nagyközönség is látogathatja az oktatási célra felújított kastélyt

Fiatal agrárszakemberek kaptak vállalkozásukat segítő támogatást

Mobiltelefon, táblagép, okosóra nélkül folyik az oktatás a holland iskolákban, csak indokolt esetben lehet őket használni.

Június 9-ig jelentkezhetnek az iskolák a Határtalanul! program tanulmányi kirándulásaira.

A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás.

Több új szakot indítanak szeptembertől a Debreceni Egyetemen (DE), köztük a hazánkban egyedülálló, de a világban is ritka kortárs könnyűzenei szakot.

Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát, amely már kilenc éve segíti a kisgyermekeseket.

130 ezren küldték vissza a szülői konzultációs kérdőívet, Rétvári Bence emlékeztetett, nyáron és ősszel a pedagógusokat kérdezték meg.

Bár még csak most indult, de már 44 ezren kitöltötték az oktatási kérdésekről indított szülői konzultációt – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

Csaknem 1,5 milliárd forintból korszerűsítették a Zsigmond Király Általános Iskolát a Nógrád megyei Pásztón.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a 2022/23-as tanévtől új iskolával bővíti köznevelési intézményeinek körét, a Petőfi Sándor Általános Iskolával.