Koronavírus – Több önkormányzat már döntött az intézménybezárásokról
Budapest és több vidéki város önkormányzata is döntött szombaton a helyi bölcsődék és óvodák bezárásáról.
Budapest és több vidéki város önkormányzata is döntött szombaton a helyi bölcsődék és óvodák bezárásáról.
A koronavírus-fertőzés elleni fellépés segítésére dolgozott ki cselekvési tervet tizenkét fővárosi önkormányzat.
A juttatáshoz az egy főre eső jövedelmet – amely nem haladhatja meg a havi nettó 80 460 forintot – és a tanulmányi átlagot nézik, a diákoknak legalább 4,2-es átlagot kell teljesíteniük.
Pintér Szilárd elmondta: a Fidesz-KDNP-s többségű testület egyhangúlag döntött a csökkentésről.
Vasárnap az ország tíz településén, 38 szavazókörben kell megismételt szavazást tartani.
Magyarországon 9100 kilométer kerékpáros létesítmény található, ebből 5100 kilométer kerékpározásra kijelölt út.
Papp László (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: mind a 23 egyéni körzetben meggyőző fölénnyel a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték a választást.
Ezeken a településeken még elképzelhető, hogy a jogorvoslatok miatt mégis eldől, melyik jelölt kapott több voksot.
A budapesti kerületek megválasztott polgármesterei.
A mozgóurnát a szavazatszámláló bizottság két tagja viszi ki a szavazókör területén belül.
A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig 8 millió 25 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz.
Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról.