Újabb online előadásokkal jelentkeznek a magyar színházak
Újabb két korábbi előadást – A velencei kalmárt és egy meglepetés produkciót – tesz elérhetővé Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház.
Újabb két korábbi előadást – A velencei kalmárt és egy meglepetés produkciót – tesz elérhetővé Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház.
A Royal Albert Hallban 2011-ben készült felvételen a két főhőst Ramin Karimloo (Fantom) és Sierra Boggess (Christine) énekli. A Laurence Connor által rendezett produkcióban több, mint 200 szereplő lép színpadra.
Hobo, Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Mörk, a Sárik Péter Trió, Lajkó Félix & Volosi, Krizso, a Bagossy Brothers Company is Fonogram-díjat kapott a szombaton.
Eindhoven helyett – Debrecenből, a városi televízió stúdiójából örvendeztette meg rajongóit a Tankcsapda együttes egy „zártkapus” online koncerttel
A Kolibri tagjai saját otthonukban, veszik fel a MobilMeséket, melyeket a színház YouTube csatornáján és Facebook oldalán délután 3 órakor tesznek közzé.
Díjnyertes produkciót láthatnak a nézők március 17-én, kedden 19 órától a miskolci színház előadásában. 2019-ben Görög László a Színházi Kritikusok Céhétől
Gelencsér Gábor az MTI kérdésére elmondta, a munka később is folytatódik majd: noha a kortárs filmek feldolgozása mindig nehezebb, a legfontosabb,
A Közvetlen Értékesítők Szövetsége Világszervezetének (WFDSA) elemzése szerint tavaly új rekord született a közvetlen értékesítésben, 2018-at az eddigi legnagyobb, 192,9 milliárd dolláros globális forgalommal és bővülő, 118 milliós értékesítői létszámmal zárta az ágazat.
Idén a heti autópálya matrica vásárlása öt százalékkal visszaesett, de a többi nőtt, az éves például 16 százalékkal.
Az államtitkár kijelentette, az adóeltitkolás visszaszorításában elért magyar eredmények világszerte példaértékűek.
A fejlesztéseknek köszönhetően ma már havonta közel 1 millió felhasználó intézi számítógépén elektronikusan az ügyeit.
Az engedély a papír alapú horgászigazolványt váltja ki. A horgászkártya 2200 forintba kerül és öt évig érvényes.