
Hatalmas érdeklődéssel zárult idén is a hungarikum pályázat
Idén 509 jelentkezés érkezett a felhívásra.

Idén 509 jelentkezés érkezett a felhívásra.

Vidéki kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek kapják.

Fotó- és novellapályázatot hirdettek a Keleti megnyitásának 140. jubileumára.

Csaknem 1700 gyermeket jutalmaztak a Színezd ki a zászlót és a címert! pályázaton

Az 1909-1914 között épült, mára romos házak egy részét lebontották, a terület hasznosítására keresik a megoldást

227 millió forintos többletforrás az Agrárminisztériumtól a hungarikumoknak

Június 9-ig jelentkezhetnek az iskolák a Határtalanul! program tanulmányi kirándulásaira.

A Herman Ottó Múzeum bezárt kiállítási épülete kiválasztásra került az Europa Nostra 7 Most Endangered nemzetközi pályázatán.

Szinte önellátóvá válhatnak a lakossági napelemes pályázat résztvevői, akik maguk termelhetik meg az általuk elfogyasztott energia jelentős részét.

Közel négyszázmillió forintból fejlesztik az onkológiai és kardiológiai ellátást az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben.

A Grimshaw Architects brit építésziroda nyerte el az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát.

Internetbiztonságról szóló képregény pályázatot hirdet gyerekeknek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.