
Új bölcsődét építenek Szécsényben
A bölcsőde új munkahelyeket teremt,ami fontos a magas munkanélküliségtől sújtott járásban.

A bölcsőde új munkahelyeket teremt,ami fontos a magas munkanélküliségtől sújtott járásban.

Az ösztöndíj kisiskolás kortól,egészen a diploma megszerzéséig kapható.

Több mint 230 millió forintból szépül meg Kecskemét Egyetértés utcai óvodájának két épülete. Korszerűsítik a csoportszobákat. fejlesztőeszközöket és játékokat vásárolnak.

A NOE az elismeréseket 2006 óta olyan helyhatóságoknak adományozza, amelyek intézkedéseikkel, támogatásaikkal erősítik a családos közösségeket, könnyebbé téve ezzel a gyermeknevelést a hétköznapokban.

Eredményt hirdettek a Versmaraton programsorozat kísérőrendezvényeként zajló HangHordozók – Énekmondók versenyének döntőjében.

Megnyílt a Magyar falu program pályázata, már több mint 1700 település regisztrált pályázóként, és nyolcszáz pályázati anyagot el is kezdtek feltölteni az érintettek.

A tanúsító védjegy elnyerésére pályázatot nyújthat be minden magánszemély, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, egyéni vállalkozó, alkotóközösség.

A versenyzők Az év versei 2018 antológiából választhattak fejenként legfeljebb három megzenésítendő verset.

József nádor kezdeményezésére a városi parkra végül 1813-ban írtak ki pályázatot, melyet a patriotizmus szellemében elkészített tervével Nebbien Henrik nyert. Így született meg a Városliget.

Közösen beadott pályázatokkal nagyobb az esély sportesemények megrendezésére, ezért Magyarország és Ausztria a jövőben együtt pályázik.

A fejenkénti bruttó 200 ezer forintos támogatás célja, hogy segítse a fiatal, tehetséges művészeket, és kedvező feltételeket teremtsen korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

A kiírásra összesen 15 pályázat érkezett, amelyekből március 4-én nyílik kiállítás a Virág Benedek Házban található Tabáni Kuckóban.