
Horvátország bevezetné az eurót
Horvátországban 2018-ban az infláció 1,6 százalékos volt. Az ország 0,2 százalékos GDP-arányos államháztartási többlettel zárta a tavalyi évet.

Horvátországban 2018-ban az infláció 1,6 százalékos volt. Az ország 0,2 százalékos GDP-arányos államháztartási többlettel zárta a tavalyi évet.

Az államtitkár a bölcsődei rendszer bővítéséről elmondta, hogy július elsejétől 95 milliárd forintra pályázhatnak önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek.

Módosult a kisadózók ellátási alapja is, tekintettel arra, hogy a tételes közterhen belül a szociális hozzájárulási adórész csökken.

A társaság 2018-ban eddigi legjobb eredményét érte el, árbevétele 2016 óta megduplázódott, adózott eredménye háromszorosára nőtt 2018-ra.

A jogszabály csak akkor lép hatályba, ha Klaus Iohannis elnök is aláírja.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók közel 30 százaléka használja saját bankjának elektronikus fizetési szolgáltatását.

A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton adható be a Magyar Államkincstárhoz.

Az AutoWallis közölte: a működési eredmény egy részének visszaforgatása mellett kötvénykibocsátásra, valamint tőkebevonásra is épít.

Az ügyfelek egy részénél nem zárul le az átvilágítás a június 26-i határidőig.

Magyar Péter szólt arról, hogy október 1-jén lép hatályba a kormány májusi döntése alapján a Diákhitel3 termékük, a nyelvvizsga diákhitel.

A Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában álló Díjnet tavaly 30 szolgáltató számláit kezelte.

Általános forgalmi adó alól mentes a külföldi utas által vásárolt termék, ha azt személyi vagy útipoggyászának részeként a Közösség területéről kiviszi.