
MKIK: a vállalkozások továbbra is kedvezőnek ítélik meg az üzleti klímát
A kedvező üzleti klímát leginkább a döntően, vagy részben külföldi tulajdonban lévő, a döntően exportáló, illetve az 50 főnél nagyobb méretű cégek jelzik.

A kedvező üzleti klímát leginkább a döntően, vagy részben külföldi tulajdonban lévő, a döntően exportáló, illetve az 50 főnél nagyobb méretű cégek jelzik.

A magyar piacon a kihelyezések összege megközelítette 700 milliárd forintot, ami 13 százalékos emelkedés volt az egy évvel korábbihoz képest.

A mai napig időarányosan közel 20 ezer ügyfél, azaz az érintettek 65 %-a küldte vissza a nyilatkozatot.

A kedvezményes kerékpár-szállítási lehetőségekről a vasúttársaság honlapján olvasható bővebb információ.

Ma átlagosan minden családtagra két digitális eszköz jut, a gyerekek korán, 4-5 éves kortól rendszeres használóivá válnak, a változás az oktatásban is megjelent.

A kérelmet május 15-ig érdemes benyújtani, ugyanis feltétel, hogy a gazda nyilatkozzon arról, ha támogatást igénybe kívánja venni.

A közlemény szerint fékeződni fog, bár még gyors lesz a beruházások és a fogyasztás itthoni bővülése, így az év során a GDP érdemi, a tavalyi 4,9 százalékról 3,5 százalék körülire csökkenése várható.

A figyelmeztetés miatt a társaság részvényei rekord alacsony szintre estek a frankfurti tőzsdén.

Az osztalékfizetés kezdő napja 2019. május 28-a.

A 700 pénzügyi vezető megkérdezésével készült globális felmérés szerint a vállalatok 89 százaléka nem vezetett be mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat a pénzügyi folyamataiba.

A K&H Biztosító az idei első fél évben 2,2 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, így 63 százalékkal nőtt a nettó eredmény az előző év azonos időszakához képest.

Magyarországon 9 millió darab bankkártyát használ a lakosság, a modern elektronikus fizetési megoldásokkal már 110 ezer üzletben, szolgáltatónál lehet fizetni.