
Emelt összegű gyed és gyod érkezik a napokban
A minimálbér emelésnek köszönhetően bruttó 280 ezer forintra nőtt a gyed maximális összege, ami mára több mint két és félszer annyi, mint amennyi 2010-ben volt.

A minimálbér emelésnek köszönhetően bruttó 280 ezer forintra nőtt a gyed maximális összege, ami mára több mint két és félszer annyi, mint amennyi 2010-ben volt.

A biztosítók stabil tőkehelyzete és a járványhelyzetből fakadó biztosítási kockázatok mérséklődése miatt a jegybank nem tartja indokoltnak a szektor osztalékkifizetési korlátozásának fenntartását.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak a kedvezményre jogosultságuk időszakában, ha más, nem összevonás alá eső jövedelemmel nem rendelkeznek, a személyi jövedelemadó összege nullára csökkenthető.

Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i tőzsde irányadó mutatói.

Akárcsak novemberben, az emelés mértéke ezúttal is elmarad az elemzők várakozásától, hiszen ez utóbbiak többsége 50 bázispontos növelésre számított.

A Magyar Bankszövetség meglepetéssel értesült a szerdán bejelentett kamatstopról. A reakciójuk ezen hivatalos közleményben található.

A pénzügyi szakportál szerdai közleményében jelentős segítségként értékeli, hogy a kormányfő szerdai bejelentése szerint jövőre a lakossági hitelek kamatát az októberi szinteken rögzítik.

Az alacsony átoltottsági ráta és a szigorú intézkedések elhalasztása miatt ősszel Románia intenzív negyedik járványhullámon ment keresztül, ami negatívan befolyásolja az utolsó negyedév növekedési ütemét.

A konferencia kiemelt témái közé tartoznak az idei glasgow-i klímacsúcson (COP 26) hozott döntések pénzügyi következményei.

A fizetőképességi index olyan mutatókból áll össze, mint a jövedelmek értéke, az adósságállomány és a háztartások pénzügyi vagyona.

Az érintett lakosság véleménye az, hogy 22 millió forintot kell összegyűjteni ahhoz, hogy a nyugdíjas években kényelmesen lehessen élni.

Magyarországon az egyik legalacsonyabb a 65 évesek várható élettartama: a jelenlegi nyugdíjkorhatár elérésekor a nők várhatóan még 18,6 évet, a férfiak 14,8 évet élnek.