
Rövidpályás úszó Európa-bajnokság – ezüstérem és országos csúcs
Késely Ajna ezüstérmet nyert 800 méter gyorson, míg Holló Balázs a negyedik, Gyurta Gergely pedig a hetedik helyen végzett.

Késely Ajna ezüstérmet nyert 800 méter gyorson, míg Holló Balázs a negyedik, Gyurta Gergely pedig a hetedik helyen végzett.

Dr. Csókay Andrással, a budapesti Honvéd Kórház osztályvezető főorvosával a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapat tagjával készült interjúnk.

A Juventus két forduló után négy ponttal – jobb gólkülönbségének köszönhetően – vezeti a D csoportot.

Szerdán kora reggel az aranyat 1498,75 dolláron jegyezték, ami 0,03 százalék (45 cent) csökkenés a keddi záróértékéhez képest.

A milliárdos összegű nyeremények esetére a társaság külön telefonszámot, egy úgynevezett nagynyertes-vonalat tart fenn

Akkor jellemzően 100 és 200 milliméter feletti értékeket mértek. 2010 az évszázad legcsapadékosabb évének mutatkozik – jegyezte meg.

70 százalékkal több juttatás érkezett az OTP SZÉP-kártyákra az első negyedévben, mint egy évvel korábban. A feltöltés összege meghaladta a 42 milliárd forintot, ami rekord az OTP SZÉP-kártya történetében.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a mostani telitalálatos összege a játék történetének harmadik legnagyobb főnyereménye.

A gazdálkodók továbbra is az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet.

Marvel kapitány tarolt hétvégén az észak-amerikai mozikban, 153 millió dolláros bevétellel indított

Krizsán Xénia egyéni csúcsot ért el 800 méteres síkfutásban a glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság nyitónapján.

Az Apple tavaly 999 dolláros kezdőáron kínálta az iPhone X készüléket. A Forbes értesülései szerint a Samsung idén már bőven átlépi ezt, hiszen az 512 gigás Galaxy Note 9 már 1250 dollárba fog kerülni