Ma kezdődik a Műtárgyak éjszakája rendezvénysorozata
A programok között műterem- és műhelylátogatások, tárlatvezetések, filmvetítések és épületséták várják az érdeklődőket.
A programok között műterem- és műhelylátogatások, tárlatvezetések, filmvetítések és épületséták várják az érdeklődőket.
Az ingyenes rendezvény Veszprémben és Balatonfüreden öt helyszínen mintegy negyven magyar filmmel várja a közönséget.
Résztvevők a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozat megnyitója napján.
A koronavírus-járványt követően bevezetett szigorú előírások drágítani fogják a rendezvények megszervezését.
Töltsük itthon a nyaralás! Támogassuk a turisztikai és vendéglátási szektorban dolgozó 400 ezer ember munkáját!
Raed Arafat hangsúlyozta, az egészséges embereken nem végeznek koronavírus-tesztet, és arról, hogy valaki nem fertőzött, nem adnak ki igazolást.
Az innovációs középiskolai roadshow-val a Startup Campus célja, hogy ösztönözzék vállalkozások alakítását.
A szekszárdi kadarka az egyik legősibb magyar borfajta, hungarikum, olyan jegyeket hordoz, amelyek a világ semmilyen más borában nem fedezhetők fel – mondta.
A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint kiemelt érdeklődést tapasztalnak azon országok felől, amelyeknek az elmúlt években már szembe kellett nézniük a vízválság következményeivel.
A találkozási pontként működő helyszín szakmai egyeztetésekre, tárgyalásokra és az érdeklődő nagyközönség fogadására egyaránt alkalmas lesz.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a pakisztáni kormány több tagja, helyi üzletemberek, és Pakisztán külképviseleteinek vezetői is.
Sokszínű programokat, köztük író-olvasó találkozókat, dedikálásokat, kiállítást és koncerteket is kínál a Budavári Könyvünnep augusztus 31. és szeptember 2. között a budai Várban – hangzott