Halottak napja – Fokozott rendőri jelenlét várható a temetők környékén
A rendőrség fokozott óvatosságra kéri az emlékezőket, és azt javasolja, lehetőség szerint úgy tervezzék a temetőlátogatást, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek.
A rendőrség fokozott óvatosságra kéri az emlékezőket, és azt javasolja, lehetőség szerint úgy tervezzék a temetőlátogatást, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek.
A banda összesen 237,2 millió forintnyi kárt okozott, amelyből a megtalált és lefoglalt járművekkel 52,8 millió forint megtérült.
Az országos rendőrfőkapitány intézkedése szerint a parancsnokoknak a szavazás napjára a szolgálatot úgy kell megszervezniük, hogy minden rendőr gyakorolhassa választójogát lakóhelyén vagy átjelentkezéssel a tartózkodási helyén.
A szakember elmondta: részben fizikai, részben az internethasználatban, a közösségi médiában hasznosuló program indul családok, felnőttek és gyerek számára.
Az európai kampány során elsősorban a menet közbeni mobiltelefon-használatot ellenőrzik.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az állatok elütése közúti baleset, ezért értesíteni kell a rendőrséget.
A rendőr azonnal megkezdte az életmentést, tartotta a férfit, miközben öngyújtójával égette a kötelet.
Pénteken a DVTK Jegesmedvék és a HKM Zvolen jégkorongcsapata közti találkozón verekedés tört ki. Az intézkedő rendőrök kilenc szlovákiai és egy magyar szurkolót előállítottak, egy sérültet kórházba szállítottak.
Elloptak három absztrakt, fekete, vasból készült szobrot a Szolnoki Művésztelep kertjéből; több milliós a kár – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
Pályaorientációs nap keretében közel hatvan diákot látott vendégül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és családtagjaik is csatlakoztak a világrekord-kísérlethez.
Az Olaszországban 2018. január 9-13–án megrendezett labdarúgó tornát kiemelkedő teljesítményévek a borsodi Rendőr-főkapitányság csapata nyerte meg.