
Női kézilabda-vb: Brassói játékosai nélkül indult Japánba a román válogatott
A román válogatott a magyar csapattal azonos csoportban szerepel a vb-n, a két válogatott december 6-án mérkőzik meg egymással.

A román válogatott a magyar csapattal azonos csoportban szerepel a vb-n, a két válogatott december 6-án mérkőzik meg egymással.

Az ásatások során a régészek megtudták, hogyan nézhettek ki a honfoglalók, milyen volt ruhájuk, hogyan készítették a fegyvereiket.

A romániai összlakosság 6,5 százalékát kitevő magyarságnak is van képviselője az elnökjelöltek között.

1994-ben 25 évre adták át egy cégnek azt a telket, amelyen a megálló épült. Többfunkciós tömegközlekedési központot ígértek, nem lett semmi belőle.

Romániában 27 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte kedden a román országos

A tanévnyitót zenés intermezzók színesítették, zárásként pedig a vizuális kommunikációs mesterszak egyes hallgatóinak ösztöndíjait adták át.

Az OTP Bank részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, árfolyamuk kedden 12 630 forinton zárt.

A mostani munkálatoknak az a céljuk, hogy az eredetinek megfelelően állítsák vissza, újítsák fel a külső és belső felületeket.

A székelyudvarhelyi Zavaczki Walter szobrászművész által elkészített domborműcímerek az eredeti, a Patkó falán 1941-ben elhelyezett címerek másai.

A beszédet követően a megjelentek egymás kezét megfogva élőláncot alkottak a főtéren, ezzel is a közös célt és összefogást jelképezve.

A MÁV fokozatosan vezeti be a kettős írásmódot, szeptember 4-től a budapesti fejpályaudvarok kijelzőin már magyarul is szerepelnek a településnevek.

A kenyereket ezúttal is a Kárpát-medencei Magyarok Kenyere-program keretében a Bihar megyei magyar gazdák által felajánlott búzából készítették el.