
Május elején rendezik a 10. Csíkszeredai Könyvvásárt
Négy napon át 73 program várja a könyvbarátokat.

Négy napon át 73 program várja a könyvbarátokat.

A költő naplója, jegyzetei alapján készült a produkció.

Pályafutása második ATP-trófeáját emelte a magasba a román fővárosban.

Színes programokkal ünnepel a Tamási Áron Színház.

Augusztusban tizenhatodik alkalommal rendezik meg a programot.

A bánsági magyar fiatalokat támogatja a közös összefogás, hogy tehetségük még jobban kibontakozhasson.

Február 20. és 23. között székely ételek kóstolhatók a vásáron.

1620-ban nyitották meg a híres gyógyfürdőt.

A híres matematikusra emlékeztek a marosvásárhelyiek.

Aznap az egész szekció, kb. 200 dolgozóról beszélünk, egyszerre mondta velünk a rózsafüzért!

Jövő tavaszra véget ér a felújítás a tervek szerint.

Kallós Zoltán emlékére készült előadását mutatja be a társulat.