Koronavírus – Felfüggeszti a Shanghai Airlines két budapesti járatát
Az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtök este hirdetett nemzetközi vészhelyzetet a koronavírus miatt, az és utazási korlátozások bevezetését nem ajánlotta.
Az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtök este hirdetett nemzetközi vészhelyzetet a koronavírus miatt, az és utazási korlátozások bevezetését nem ajánlotta.
A sanghaji gyár létesítésével a Tesla növeli jelenlétét a világ legnagyobb járműpiacán, kiküszöböli az amerikai-kínai kereskedelmi háború eladásaira gyakorolt hatását.
A konyhaművészet segítségével egyre közelebb kerülnek az eleinte távolinak hitt kultúrák, és Cseng hamar a közösség egyik fontos és megbecsült tagjává válik.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Magyarország és Kína idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulóját.
A kínai turisták fontos látogatói Magyarországnak, az elmúlt évben 256 ezren érkeztek, 12 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
Népszerű férfi szoprán énekesünk nemrég tért vissza Sanghajból, ahol nagysikerű hangversenyt adott. Alig két nappal hazaérkezése után pedig már a Miskolc melletti Alsózsolcán énekelt a magyar közönségnek, mégpedig ugyanabból az alkalomból, mint Kínában.