
Halász Bence harmadik lett Lengyelországban
Halász Bence már teljesítette az olimpai részvételhez szükséges szintet.

Halász Bence már teljesítette az olimpai részvételhez szükséges szintet.

A magyarok egy ötödik és egy kilencedik hellyesl zártak a műúszó világkupa szuperdöntőjében.

Az MNASZ utalt arra, hogy ha nem jogszerűen kiadott hozzájárulással rendelkezett a szervező, akkor a hatóságok várhatóan vizsgálni fogják ennek a „körülményeit”.

Műúszó világkupa a Duna Arénában.

Az idei Gyulai Memorialt július 9-én rendezik meg Székesfehérváron.

A magyar labdarúgó-válogatott győzött a selejtezőmérkőzésen.

Hosszú Katinka a világ idei legjobb eredényét úszta.

A Ferencváros története legnagyobb sikerét elérve,bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Révész Máriusz felelős kormánybiztos elmondta: az elmúlt négy évben, a verseny újraindítása óta a városok is rájöttek, hogy a Tour de Hongrie egy nagy lehetőség.

Olasz siker a női vízilabda világliga szuperdöntőjében.

Győrben tavaly az Új Bácsai út körforgalmában adtak át egy EYOF-kockát, amely a 2017-es, Győrben megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak állít emléket.

Érmek a junior birkózó Eb első döntős napján.