
Férfi kézilabda NB I – Pénteken rajtol az új idény
A két BL-résztvevő december 7-én Veszprémben, április 11-én pedig Szegeden játszik egymással.

A két BL-résztvevő december 7-én Veszprémben, április 11-én pedig Szegeden játszik egymással.

A csütörtöki találkozó 19 órakor az osztrák Manuel Schüttengruber sípjelére kezdődik, a visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Groupama Arénában.

Vasárnap ugyancsak 17.30-től a cseh válogatott lesz a magyarok ellenfele.

A „Tusup-bomba” valószínűleg már ma robbanhat, amikor az amerikai bejelenti, hogy a jövőben átveszi egy 15 éves magyar tehetség, Bujdosó Zsombor felkészítését.

A déli zárógát környékét feltöltötték, ezzel nagyobb terület állt rendelkezésre a mobil létesítmények kialakítására, ahol helyet kapnak a versenyekre érkező csapatok.

A magyar női röplabda válogatott kikapott a szlovénoktól.

A londoni csapat világbajnok francia csatára, Olivier Giroud találatával a 36. percben szerzett vezetést

A Ferencváros az El-selejtezőjének negyedik, utolsó körében az izraeli Makkabi Tel-Avivval vagy a litván FK Suduvával találkozik.

A Fradi az Európa-liga selejtezőjében folytatja szereplését.

Tokmac Nguen azt emelte ki, hogy jó csapat ellen játszanak, idegenben is megvoltak a gólszerzési lehetőségeik, itthon szeretnének támadóbb szellemben futballozni.

A hazai együttes az első két játszmában nem játszott jól, a franciák mindkétszer simán nyertek.

Az ukrán csodagyerek december 25-én tölti be 14. életévét.