Nem csökkent az álláskeresők száma márciusban
Március végén az álláskeresők 52,25 százaléka volt nő és 47,75 százaléka férfi, a számuk 6700-zal, illetve 6200-zal nőtt az első negyedévben.
Március végén az álláskeresők 52,25 százaléka volt nő és 47,75 százaléka férfi, a számuk 6700-zal, illetve 6200-zal nőtt az első negyedévben.
Amennyiben a következő hónapokban fokozatosan nyit a gazdaság, akkor idén éves szinten 130-135 ezer használtautó importjára lehet számítani, így a behozatal legfeljebb néhány százalékkal múlhatja felül a 2020-ban regisztrált 130 ezres számot.
A közlemény idézte Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatóját, aki elmondta 2020 a változások éve volt, amely négy jól elkülönülő szakaszra tagolható a világjárvány hatásait tekintve.
Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árak szeptemberi alakulásáról szóló adatsort.
A várakozásokhoz képest kisebb mértékben nőtt a kínai gazdaság a harmadik negyedévben.
A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamat-meghatározó ülése lesz.
A jövő héten érkeznek a foglalkoztatottság és munkanélküliség június-augusztusi adatai.
Ezáltal már harmadik hónapja fokozódó ütemű csökkenés tapasztalható, hiszen júliusban 2,8 százalékkal, augusztusban pedig már 5,8 százalékkal mérséklődött az álláskeresők száma az előző hónaphoz viszonyítva.
A magyar faktoring piac egyike volt a legdinamikusabban emelkedőnek tavaly kelet-európai összevetésben, a faktorált követelések összege 6,91 milliárd euróról 8,55 milliárd euróra nőtt, amely 23,7 százalékos emelkedést jelent – derült ki az MTI-hez kedden a Magyar Faktoring Szövetség által eljuttatott 2020 Faktoring Évkönyv kiadványból.
Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árak júniusi adatait.
Szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság és munkanélküliség április-június közötti gördülő negyedéves adatait közli.
Kedden tartja soron következő, júliusi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.