
Év végéig megújul a szegedi Belvárosi mozi
Az átépítés során helyreállítják a legnagyobb, Zsigmond Vilmos nevét viselő terem falburkolatát, a karzat korábbi faszerkezetét pedig vasbetonra cserélték.

Az átépítés során helyreállítják a legnagyobb, Zsigmond Vilmos nevét viselő terem falburkolatát, a karzat korábbi faszerkezetét pedig vasbetonra cserélték.

A bölcsészkar épületében a minden könyvbarát számára nyitott és ingyenes beszélgetések mellett egész napos könyvcserét és könyvvásárt is rendeznek.

A projekt során a kormányhivatal kezelte az elhelyezkedést segítő támogatásokat.

Plácido Domingo spanyol operaénekes, nyitókoncertjének főpróbáján Szegeden.

A két BL-résztvevő december 7-én Veszprémben, április 11-én pedig Szegeden játszik egymással.

A déli zárógát környékét feltöltötték, ezzel nagyobb terület állt rendelkezésre a mobil létesítmények kialakítására, ahol helyet kapnak a versenyekre érkező csapatok.

A tábor résztvevői csütörtökön mai hippi szellemben, zenélve emlékeznek meg a pontosan 50 évvel azelőtt elkezdődött Woodstock fesztiválról, annak legismertebb előadóit és korszakos dalait felidézve.

Az immár 29. alkalommal megrendezett Thealter nemzetközi színházi fesztiválon kilenc nap alatt, kilenc helyszínen öt ország 32 társulatának harminc produkcióját láthatta a közönség.

A szervezők szerint izgalmas színházi kísérlet, valódi megismételhetetlen alkalom lesz a SzínMűHely Produkció és az Átrium Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadása.

Az egyik fordulóban két, egyenként háromórás tesztet írnak a résztvevők.

Ivo Dimcsev a performansz művésze, a tánc, a színház, a zene és multimédiás eszközök sajátos és színes keverékét alkalmazza előadásaiban.

2018. október 5-én, egy internetes portálon találtak rá a megyei kormányhivatal munkatársai egy cikkre, amely Békési Ilonáról, egy 100 éves szegedi hölgyről szólt.