
Készül a Tengeren című produkció a Thália Színházban
Szabó Győzővel, Szervét Tiborral és Görög Lászlóval a főszerepben látható majd a Thália Színház Tengeren című előadása, mely finom fekete humorral mesél az emberi gyarlóságról.

Szabó Győzővel, Szervét Tiborral és Görög Lászlóval a főszerepben látható majd a Thália Színház Tengeren című előadása, mely finom fekete humorral mesél az emberi gyarlóságról.

A londoni West End egyik legnépszerűbb darabját mutatta be a Thália Színház Valló Péter rendezésében.

New Yorkban bemutatják a Thália Színház Buborékkeringő című filmjét.

Két új taggal is bővült a népszerű társulat.

A magyar kultúra napján mutatják be először a Dunán.

Történet a szeretet erejéről – egy Piramis-dalra.

Látványos programmal ünnepelte 200. születésnapját a Miskolci Nemzeti Színház

Közelmúltban játszott színpadi produkciókat tűzött műsorára az M5 kulturális csatorna. Kedd és vasárnap esténként felvételről vetítik a teljes előadásokat bohózat, operett, dráma, opera, vígjáték műfajokban.

A művész a Színházak Éjszakáján a Beugró című szituációs játékban is részt vesz.

Az októbert a Bock Színpadon Szervét Tibor és Kendi Lajos közreműködésével zenés irodalmi esttel kezdik, amelynek címe: Szerelem.info.com.