
Megnyílhat a szlovák légtér az ungvári reptér előtt
Az ungvári kifutópálya az ukrán-szlovák államhatárnál ér véget, így az itt fel és leszálló gépek kizárólag Szlovákián át tudnak repülni.

Az ungvári kifutópálya az ukrán-szlovák államhatárnál ér véget, így az itt fel és leszálló gépek kizárólag Szlovákián át tudnak repülni.

A horvátok ezzel a sikerrel a lejátszott mérkőzések és a megszerzett pontok számában is beérték a csoportot vezető magyarokat.

Johnson elmondta, hogy Nagy Ádám bokáját egy specialista is megvizsgálja hamarosan, és azt követően derül ki, milyen kezelést igényel a sérülés.

A magyarok négy nappal a Groupama Arénában sorra kerülő telt házas találkozó előtt Podgoricában Montenegróval játszanak barátságos mérkőzést.

A NATO-nak a déli irányból érkező kihívásokra is figyelmet kell fordítani.

Bátka és Hetény mellett Csicsó a harmadik felvidéki település, amellyel február végén a budapesti Duna Palotában ismerkedhettek az érdeklődők.

Közép-Európa nemzeteinek közös felelőssége megemlékezni a 20. század olyan eseményeiről, melyek az egyre erősödő visegrádi identitás alapját képezik – jelentette ki Latorcai János, a magyar

A programra húsz olyan egyetemistát választottak ki, aki főleg társadalom- és politikatudományi érdeklődésű, és nyitott arra, hogy ezekről a témákról tartson és hallgasson előadásokat.

Az alkotmányban rögzítenék és előreláthatóan 65 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában

A Határtalanul! pályázat keretében valósult meg az a négy napos tanulmányi kirándulás, melyen az ózdi Újváros Téri Általános Iskola 45 hetedik osztályos tanulója vett részt 2016. április 14-17. között a Felvidéken, Szlovákiában.